Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Minden ami potencianövelés

MrPotencia.hu - potencianövelő és potencianövelés

Top 10 potencianövelő termék 2017. márciusi eladások alapján

2017. április 03. - dobojozsi

Gondoltam, hogy majd márciusban változni fog a helyzet, és a red one potencianövelő már nem lesz első, de ez mégsem így történt. Úgy tűnik Magyarország első számú potencianövelője a Red One Plus lett ismét. Persze, nem tudhatni hogy mit hoz majd az április, de az biztos hogy most ez jött ki nekünk az összesítés alapján. Nézzük is hogy hogyan alakultak a helyezések és a százalékok az egy hónap alatt értékesített potencianövelők között.

Mint ahogy a képen is jól látható ismét a Red One végzett az első helyen a TOP 10 potencianövelőnél a 27%-ot csípett meg, ami majdnem közelít az egy harmadához. Az azért nem egy kis teljesítmény. Egyszer majd megnézem, hogy ha nem a TOP 10 potencianövelőt nézzük, akkor ez hány százalékra rúg. Egy hónappal ezelőtt 25%-ot tudott a red one plus potencianövelő most meg még 2%-al több jutott neki. Egyre csak megy és megy előre. Úgy tűnik, senki meg sem állíthatja. Mi lesz, ha még ennél is többet lecsippent? Meglátjuk, mit hoz majd az április neki. Második helyen végzett megint a Gold Power Úgy tűnik megragadt ezen a szinten. Viszont 1%-al több jutott most neki, mert most 17%-ot sikerült kicsippentenie a TOP 10 potencianövelő tortából. Kiváló eredmény. De persze nem is meglepő, elvégre a gold power potencianövelő kiváló termék. Na, végre már hogy történt valami, a Boom Boom ismét bekerült a TOP 3 potencianövelő közé. Legutóbb kicsit aggódtam azért, hogy elindult a lejtőn lefelé, elvégre legutóbb csak a negyedik helyre volt elég a teljesítménye, de úgy tűnik feltámadt poraiból, és új erőre kapott, ami azt is bizonyítja, hogy a múlt havi negyedik helyről, ami 10%-ot jelentett, most a harmadik helyre jött fel és egészen 14%-ot sikerült megszereznie. 4%-os növekedés egy hónap alatt 10 termék között az nem kevés, és ezzel ki is szorította az SPX terméket a TOP 3-ból. Most viszont a negyedik helyre ért be az XXL Powering és 10%-ot szerzett meg a tortácskából. Ez pontosan azt jelenti, hogy egy helyezéssel előrébb jött és hogy 2%-os javulást mutatott egy hónappal előzőhöz képest. Így most csak az ötödik helyre volt elég az SPX2 potencianövelő teljesítménye. Nem csak hogy kiszorult a TOP 3-ból, de mutat egy kis hanyatlást is az spx. Jelenleg 3%-al kisebb, azaz 8%-ra esett vissza a TOP 10 potencianövelők között. Hatodik helyen végzett viszont a jó öregGreen Snake  - egyik kedvencem - 7%-ot teljesített. Bár ez %-ban semmiféle eltérést nem mutat az előző hónaphoz képest, viszont helyezésben meg egyel előrébb jutott. Én nagyon várom már, hogy az emberek felismerjék a lehetőséget és megismerjék a Green Snake potencianövelő erejét, mert véleményem szerint az egyik legütősebb termék, még ha nem is minden esetben ezt mutatja a statisztika. Most viszont azonos százalékkal teljesítő termékek jönnek. A két termék, mely azonos százalékot ért el - egy-két doboz van a két termék között - nem más, mint a Tornado és a Virility Max kapszulák. A múlt hónapban a tornado 7%-os volt, így most 2%-ot esett a kereslet a virility max potencianövelő viszont tartotta az 5%-ot, tehát nem is javult a kereslet, de nem is romlott. Stabil, a virility max plus kereslete. Na és most jön az úgy nevezett fekete leves, a kilencedik helyen végzett a Natural Power. Egy hónapja még jobb volt a helyzet, mert akkor még a nyolcaik helyen volt és még 6%-ot sikerült elcsípnie, de ez úgy tűnik tovább romlott, mert ez mára már csak 4%. Sajnálatos módon a januári és februári szériára nem egy panaszt kaptunk, hogy nem olyan jó az összetétele a natural power terméknek, mint korábban. Ezt mi jeleztük is a gyártónak és kijöttek március közepén egy teljesen új szériával. Erre viszont eddig még nem volt panasz. Szóval mi bízunk abban, hogy a jelenleg készleten lévő natural power széria ugyan olyan jó, mint korábban és hogy a natural power for men képes lesz újra felemelkedni, mert ha nem, akkor lehet, hogy a következő TOP 10 potencianövelő statisztikában már benne sem lesz... Viszont ez azt jelenti, hogy egy másik igen kiváló potencianövelő kerülhet be a TOP 10 potencianövelő közé. De erre még várni kell egy egész hónapot. Végül, de nem utolsó sorban a tízedik helyen végzett  69 For Men kapszulái. Helyezésben nem, de százalékos arányban 2%-al kisebb az érték, mert most csak 3%-ot volt képes lecsippenteni a top 10 eladásból.


Mint most is látatjuk, márciusban is voltak nagy harcok a potencianövelő top 10-es helyezésekért. Ahogy láthattuk a Red One tovább szárnyal a Boom Boom újra erőre kapott, de a Natural Power további visszaesést produkált. Kíváncsiak vagyunk, mit hoz majd az áprilisi hónap. Az biztos, hogy ebben a hónapban két új potencianövelő termék is felkerülhet majd a listára. Előzetes ígéretek szerint a hónap közepe vége felé fognak érkezni majd, de elől járóban többet nem árulhatunk el. De azt ki merjük jelenteni, hogy nálunk lesz elsőként kaphatóak az új potencianövelő termékek, így aztán azt javaslom, hogy figyeljenek minket, nézzék közösségi oldalainkat és lessék a hírlevelet áprilisban is.

Áprilisban is folytatódik tovább a potencianövelők háborúja. Minden egyes helyezésért és minden százalékért meg kell küzdeni és meg kell harcolni. Hol az egyik potencia növelőnek sikerül nyerni egy csatát hogy a másik potencianövelőst elősegítő kapszula, de a POTENCIANÖVELÔ háborúnak nagyon, de nagyon messze még a vége.

Kövess minket a közösségi oldalainkon és a blog oldalunkon is.

Kövessen minket a közösségi oldalainkon is
Instagram - https://www.instagram.com/mrpotencia/
Facebook - https://www.facebook.com/mrpotencia/
Twitter - https://twitter.com/mrpotencia
Google+ - https://plus.google.com/+OutletClubhuKftBudapest

A cikket a mrpotencia.hu oldal állította össze, lassan több mint 20 weboldal és több tucat partnerünk (webshopok, üzletek) eladásai alapján. A potencianövelő statisztika teljes mértékben reális és valós képet mutat a magyarországi potencianövelők helyzetéről.

A bejegyzés trackback címe:

https://mrpotencia.blog.hu/api/trackback/id/tr112393301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.